Támogatással, ingyen kirándulás az Agromashexpora 2014.01.30

 

Iskolánk szaktanárai, minden évben szerveznek szakmai tanulmány utat, a Növénytermesztési gépüzemeltető, gépkarbantartó, a Mezőgazdasági gépésztechnikus, és a Gazda szakmát tanuló felsőbb éves tanulóknak az Agromashexpora, és a négyévente megrendezésre kerülő OMÉK-ra.

Tanáraink, a tanulók szakmai fejlődése szempontjából fontosnak tartják, hogy a képzés során, minél több új, a szakmájukhoz kapcsolódó technikai megoldással ismerkedjenek meg. Ennek lehetőségét az üzemlátogatások szervezése mellett, a szakmai tanulmányi kirándulásokon való részvétellel, a szakmai kiállításokat megtekintésével tudjuk biztosítani.

A szakmai kirándulásaink szervezésével, a tanulók szakma iránti motivációját is növelni szeretnénk.

Idén, január 30-ára szerveztük a kirándulást, melyre száz tanulónk jelentkezett. Az AXIÁL Kft. szervezetfejlesztési igazgatója, felhívta a figyelmünket, hogy a Mezőgazdasági Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ), pályázatára, amely a mezőgazdasági gépészképzést folytató iskolák részére biztosítja az Agromashexpo-ra történő utazás teljes költségét. A jelentkezett tanulók, és az öt fő kísérő, szakmai tanár részvételére nyújtottunk be pályázatot, amely sikeresnek bizonyult, így január 30-án buszokra szálltunk és az Agromashexpora indultunk. Az utazás teljes költségét, a MEGFOSZ biztosította.

A kiállításon, a tanulók megtekinthették a gépkereskedők szinte teljes termék palettáját, a legújabb, legkorszerűbb mezőgazdasági gépeket, és az új technikai megoldásokat. Tanulóinknak nagy élmény volt a tanulmányi kirándulás. Azóta a tanítási órákon és a szakmai gyakorlatokon emlegetik, a kiállításon és a gépbemutatókon látottakat.  Az AXIÁL kft. standján szerelő verseny is volt, ahol a gépek különböző részegységeit kellett időre összeszerelni, természetesen az egységnek megfelelően kellett azoknak a végén működniük. Nagyon örültünk annak, hogy rábeszélés nélkül az iskolánkból több csapat is nevezett a versenyre. A kiállítást követően, a versenyeredmények értékelése után, iskolánkat felkereste, a cég Claas kombájn szervizmérnöke, hogy szeretne díjakat átadni a versenyben, helyezést elért csapatok tanulóinak. Az intézmény vezetését, szakmai tanárait, meglepetésként érte ugyan a hír, melyet nagy örömmel és megelégedéssel fogadtak. A díjak átadására, 2014. február 14-én délelőtt került sor, az iskola aulájában. A csapatban helyezést elért tanulók az AXIÁL képviselőjétől, egy-egy csavarhúzó készletet kaptak jutalomként. Az iskola igazgatója pedig, egy darab dugókulcs készletet, és egy sarok csiszolót vehetett át, elismerésként a szakmai képzés számára.

A szerelőversenyen helyezést elért csapatok résztvevői: Gulyás Richárd 13/T, Szórádi László 14/T, Fábián Gergő 14/T, Horváth Martin 14/T, Kókai Gábor 14/T osztályos tanulók voltak.

Az iskola részére átadott ajándékokat, a tanulók sikeres versenyzésének köszönhetjük, melyet ezúton is szeretnénk nekik, megköszönni.

A kiállításon szerzett szakmai ismeretekért nem csak a magyar gépforgalmazóknak, de a kirándulást szervező kollégáinknak is köszönettel tartozunk, hiszen az érdeklődő diákjaink az ismeretszerzés egy újabb lehetőségével tudtak élni és élményekkel gazdagodva tértek haza.