Üdvözöljük!

Kérjük, vessen egy pillantást erre!

Tisztelt Felvételizők!

Az intézményünkbe jelentkező tanulóknak a túljelentkezés miatt felvételi elbeszélgetést
tartunk, melynek célja az ismerkedés.

A részletekről itt olvashat

x

Állatkiállítás a Szüreti Expon

Az idén negyedik alkalommal rendeztük meg a Szüreti Expot, a gyermekeknek külön programokkal és helyszínekkel készültünk. Pénteken ugrálóvár és népi játszótér várta a kissebbeket és nagyobbakat, beülhettek a rendőrségi és a tűzoltó autóba. Mindkét napon kipróbálhatták óvodások és iskolások egyaránt az iskola tanulói által szakoktatói irányítással pályázatból készített gokart traktort, az ügyesebb gyerekek szélforgót készíthettek az iskola szakmáival a kézműves sátorban.

Szeptember 15-én, pénteken és 16-án, szombaton délelőtt 9 órától délután 18 óráig két helyiségben kerültek kiállításra az állatok. A házmesteri lakás garázsában hullámos papagájokkal, rózsás törpékkel, tengeri malacokkal, ahát csigákkal, csincsillákkal, sárga kanárikkal, klein-rex nyuszikkal, amerikai csíkos törpe hörcsöggel és sárga fülű ékszerteknősökkel találkozhattak az érdeklődők. A hátsó buszgarázsban alföldi dudoros posta-, magyar páva-, arab dobos-, debreceni pergő-, king-, csepeli hófehér galambok, japán törpe cochin-, itáliai tyúkok és kakasok, valamint házi fürjek kerültek kiállításra. A kinti állatsimogató bizonyult a legnépszerűbbnek a gyerekek körében: a bárány, a borjú, a nyuszik, a csacsi, az amerikai törpe malacok és a magyar őshonos hidegvérű kanca a csikójával szinte ki sem látszottak a sok érdeklődőtől. Pénteken labrador retriever és golden retriever kutya kölyköket is megcsodálhattak a látogatók, több ingyen elvihető kis cicának találtunk új szerető gazdit.

Szeretnénk köszönetet mondani a kiállítóknak (Berta László, Boros Gábor, Farkas Mihály, FM ASzK tanüzem, Juhász János, Katona János, Király Sándor, Kiss Ferenc, Kovács István, Lázár Elizabett, Nagy Attila, Rácskai Róbert, Sódar Balázs, Somogyi Sándor,  Szabados Árpád, Török Norbert), a jánoshalmi 60-as számú Galamb Egyesületnek a ketrecek biztosításáért és felállításáért, valamint az iskola dolgozóinak és tanulóinak a segítségért.

Az állatkiállítás nagyon jó alkalomnak bizonyult arra, hogy a látogatók megismerjék a helyi tenyésztőket, több nyuszi is elkelt, a fürj tojásokat is egyben megvették. Reméljük, jövőre még több féle programmal és állattal kedveskedhetünk a látogatóknak!

Maráczi Mónika

szervező, FM ASZK  

 

A fényképeket ITT találod